Annyira sűrű volt az elmúlt két nap, hogy nem is volt időm leblogolni a szerdai futás eredményeit, pedig ismét sikerült rekordot dönteni és tenni egy nagy előrelépést. Ebben persze biztos közrejátszott a nyaralás, és az is, hogy pont egy hét telt el az előző futás óta.

Gondoltam, hogy jó lesz a kondim, hiszen kipihent voltam, így különösebb gondolkodás nélkül nyomtam rá a 10k pontra a distance menüben és szépen nekiveselkedtem a tervezett két sziget körömnek. Az már az első öt kilométernél látszott, hogy ez nem egy átlagos futónap, könnyedén hagytam magam mögött a métereket és bizony a második kör végén még mindig nem éreztem fáradtnak magamat, így egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, bepróbálom a harmadikat is. Itt egy idő után az izmaim azért jelezték, hogy ez nem a szokásos adag, de ettől függetlenül gond nélkül letudtam a távot és eszméletlen jó érzés volt, mikor az iPod közölte, hogy túl vagyok a tizenhatodik kilométeremen.

Immáron három hónapja futok rendszeresen és végleg magam mögött hagytam az erőlködést, mindenféle szenvedés és önkínzás nélkül mennek a kilométerek, mostanra sikerült egy jó kis ritmust és mozgást is kialakítani, amit, hogyha elkapok, akkor könnyedén mennek az olyan, korábban lehetetlennek tűnő távok is, mint a mostani 16 kilométer. A szerdai edzés második fele egyébként már szinte teljes sötétségben telt, lement a nap körözés közben, és azt kell, hogy mondjam, este futni a legkellemesebb, a nyár folyamán hétnél előbb biztos nem megyek ki többször...

Mivel nem volt éppen zökkenőmentes a lapleadás, hát külön jól jött, hogy volt ma időm elmenni futni, s habár szerettem volna, a hűvös idő nem tartott ki, így végül 25 fokban és verőfényben kellett lenyomnom a szigetköreimet - nem mondom, az esti zuhét nem szerettem volna a nyakamba kapni, épphogy megúsztam, de azért voltak pillanatok, mikor plusz kilométereket adtam volna néhány csepp hűvös csapadékért.

Ami mindenképpen jó érzéssel töltött el, hogy nem volt egyedi eset a vasárnap este, ezúttal jóval keményebb időben sikerült letudnom a két sziget kört, s ez mindenképpen unikum, ha más nem, hát olyan tekintetben, hogy szerintem még életemben nem izzadtam le ennyire. További pozitívum, hogy szinte végig egyenletesen futottam, igaz az átalgosnál jó tíz másodperccel lassabb tempóban, de legalább ezúttal sem akartam meghalni a végén, ami nem egy rossz eredmény. Érdekes az kiemelkedő szakasz a hatodik kilométernél, elsőre nem is értettem mitől került az oda, de aztán rájöttem, hogy a playlistemen akkor van a Metal Gear Solid szakasz, és attól mindig kicsit erősebbnek érzem magam. Mindent egybevetve abszolút elégedett vagyok a mai eredménnyel, úgy tűnik tartható lesz a fejlődés és tényleg lesz értelme benevezni az őszi Nike félmaratonra.

"Megrándul az arca, felém fordul, és előbb megemelve a hangját, majd szelídebben folytatva azt mondja: - Soha senki nem fog megismerni senkit. Csak meg kell oldanunk a dolgokat. Soha nem fogsz megismerni engem, soha. 

- Mi az istent jelent ez? - kérdezem.

- Csak azt jelenti, hogy soha, soha nem fogsz megismerni - mondja. - Fogd fel végre. Oldd meg, ahogy tudod."

Úgy gondolom, a futás is olyan dolog, amit csak úgy érdemes űzni, hogyha az ember előtt van cél és kihívás. Mikor elkezdtem az egészet, eleve a futás volt a kihívás, a cél pedig, hogy ne hagyjam abba. Lassan három hónapja futok rendszeresen, így szükségem volt egy újabb célra, így kitaláltam, hogy elindulok az idei Nike félmaratonon, ami szeptember 6-án kerül megrendezésre. Ennek szellemében mentem ki ma a Margitszigetre, hogy nekiálljak annak a több, mint két hónapos edzésnek, aminek a végén képes leszek lefutni 21 km-t.

Nem akartam túl nagyot ugrani elsőre, így csupán 8 km-re csavartam fel az iPod számlálóját, aztán nekiiramodtam. Már az első ezres végén éreztem, hogy ma sokkal több van bennem az átlagnál, és nem is tévedtem, ugyanis gyakorlatilag komolyabb fáradtság nélkül értem el a kitűzött 8 km-t. Gondoltam, ha már nyolc megvolt, a maradék kettő sem nagy kunszt és folytattam az edzést egészen tíz kilométerig, ahol gyakorlatilag vérszemet kaptam, elindítottam a Power Songomat (Pink - So what) és úgy döntöttem csak akkor állok meg, ha a szám végére érek. Ennek az eredménye lett a lefutott 11 km (a végén maga Lance Amstrong gratulált az iPodon át...), ami abszolút személyes rekord és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy lett volna még erőm néhány kilométerhez. A helyzet az, hogy nagyon büszke vagyok magamra, ugyanis (számomra) a 11 km nem piskóta, arról nem is beszélve, hogy most futottam először dupla sziget kört (ami most olyan nekem, mint Rockynak Philadelphia városházájának a lépcsője)...

A mai nap után úgy gondolom, hogy menni fog a félmaraton és bónuszként még a Nike + rendszer is megajándékozott egy kis lelkesítéssel, ugyanis elértem a 125 km-t, és ha megteszek még ennyit, akkor csatlakozhatok a Nike + Distance Club-hoz, ami nem tudom micsoda, de marha jól hangzik.

Azért egy picit hihetetlen, hogy június vége van. Egyrészt, mert ennek az évnek is eltelt több, mint a fele, már megint észre se vettük, másrészt az ég olyan, mintha legalábbis október közepe lenne - az ember csak bambul kifelé a fejéből, mintha átaludt volna legalább három hónapot. Ez a vasárnap tipikus példája, azoknak a napoknak, mikor ki se kellene kelni az ágyból (ez félig sikerült is a déli keléssel), csak belökni egy sorozatot, tizenkét epizód minimum, aztán majd holnap már biztos jobb lesz. Persze az optimális az lenne, ha már eleve nem egyedül ébredne az ember, de társas viszonylatban nekem most csak énekes Röfi jutott, igaz ő legalább folyamatosan bearanyozza a napomat a soha nem múló vigyorával...

Bár majdnem hétig benn felügyeltem egy cikkem dizájnját és még az idő is esőre állt, mindez nem tántorított el attól, hogy ma is megmozgassam magam, s ahogy az esti futásokkal lenni szokott, most sem csalódtam.

Ázás ezúttal nem volt (amit kicsit még sajnálok is), ellenben a melegítés közben találkoztam Józsival és a feleségével, és első alkalommal volt az, hogy nem "egyedül" futottam. Képregénykiadós ismerősöm kezdetben mögöttem haladt, aztán valamikor a második km környékén megelőzött és az első kör végére rám is vert vagy 100 m-t. Ezúttal egyébként nem elégedtem meg az 5 km-el, az első sziget kör után tovább haladtam egészen az "állatkertig", majd onnan vissza a híd lábához és ezzel meg is lett az áhított 7000 m-es táv. Legutóbb még arra panaszkodtam, hogy nem egyenletes a tempóm, ám ezt már nagyjából sikerült kiküszöbölni, s a nagyszerű eredmény jutalmaként hazafelé vettem is magamnak két zacskó ropogós Zizit, csak, hogy nehogy gond legyen a kalóriahiánnyal...

Itt volt a hétvége, hát gondoltam a rengeteg játék és sorozatok mellett nem árt egy kicsit sportolni is, így mind szombat, mind vasárnap kimentem egy körre a szigetre. Az eredmény végül meglehetősen felemás lett...

Mostanában valahogy nem megy az egyenletes futás, ami talán köszönhető annak is, hogy általában akkor iramodok neki, hogyha éppen kedvem van, nem akkor mikor a legjobb "kondiban" vagyok. A szombat tanulsága, hogy már semmiben nem lehet bízni, ugyanis valahol a 3 km tájékán a Sennheiser fülhallgatóm bal fülese felmondta a szolgálatot - pedig nincs három hónapja, hogy megvettem. Ettől nem lett éppen jobb kedvem, de nem tántorított el attól, hogy ma is kimenjek egy 5 km-es körre. Az elején próbáltam lassan haladni, hogy több erőm maradjon a végére, de ez a lassú kocogás nem megy, hamar visszaálltam a normál tempómra. A második km környékén ismét igyekeztem kicsit visszavenni, de csak nem sikerült "erőszakkal" lassúnak maradnom, megelőztem valakit, aztán majdnem ugyanazzal a teljesítménnyel folytattam tovább egészen a végéig. Az eredmény végül nem lett olyan rossz, ugyanis ezúttal sikerült 25 perc alá szorítanom az 5 km-t, ami újfent nem egy rossz eredmény.